Blog

Uncategorized

Emberközpontú vezetés az AI korszakában – a siker kulcsa a belső fejlődés

Izgalmas változásokat élünk meg vezetőfejlesztés téren. A pandémia beindította, az AI megkoronázta azt a változás-cunamit, amivel a vállalatoknak szembesülni kellett az elmúlt 4-5 év folyamán. Olyan globális jelenségek, mint a „Quiet Quitting” (Csendes Felmondás) és a Great Resignation (Nagy Felmondás), a dolgozók szükséglete a személyes jól-létük fenntartására és a társas kapcsolatok ápolására, egy merőben új vezetői megközelítést igényelnek.

Egy most nyáron megjelent cikkben¹ négy McKinsey vezető partner bemutatja, mitől válik sikeressé az új típusú vezető ebben a változó korszakban. Cikkük fő üzenete: a vezetőknek először önmagukkal kell belső kapcsolatot kialakítani, mielőtt inspirálni, motiválni tudnák csapatukat, szervezeti egységeiket.

A cikk szerzői több ezer órát töltöttek vezérigazgatókkal és más felsővezetőkkel a világ legnagyobb vállalatainál és nonprofit szervezeteinél, és egy érdekes üzleti jelenséget tártak fel: sok vezető, aki már elsajátította a létező legtöbb vezetői készséget, ezen felül gyakorlata van a pénzügyek, a stratégiai és operatív irányítás, valamint a rendszerszintű gondolkodás terén, sokszor azzal küzd, hogy a cégszintű célok a szervezeti teljesítmény szintjén megvalósuljanak.

Alapos elemzés után arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az egyébként tehetséges vezetők mély pszichológiai síkon nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy hogyan válhatnának emberközpontúbb vezetővé, aki képes hitelesen kapcsolódni önmagával és a csapatával.

A kihívás abban rejlik, hogy a tanult, elsajátított vezetői készségeket („hard skills”) hogyan tudják kiegészíteni a soft-skill-ekkel (úgynevezett „puha” vezetői készségekkel). Ez azonban sok vezető számára még egy kevéssé ismert terület. Néhány sikeres vezető azt állítja, ilyen készségekkel született, míg mások azt mondják, szerencsések voltak, hogy vezetői fejlődési útjukat nagyszerű coachok segítették. De senki sem tudott egyértelmű útmutatást adni arra, hogyan válhat valaki emberibb és hitelesebb vezetővé.

A szerzők azt tapasztalták, hogy a legjobb vezetők elindultak az önismeret útján, és megtanultak önreflektívvé válni. Úgy vélik, előbb vagy utóbb minden vezetőnél elérkezik egy pillanat, amikor rájön, hogy a sikernek ugyanannyira köze van önmaga vezetéséhez, mint mások vezetéséhez. Ebben a döntő pillanatban váltanak át arra a vezetői megközelítésre, amely szerintük szükséges, hogy emberibb vezetővé váljanak. Elkezdenek önismereti úton fejlődni, hogy megfeleljenek pozíciójuk követelményeinek, és teljesíthessék legmerészebb céljaikat szervezetük, csapataik és önmaguk számára.

Vezetés AI és generatív AI mellett

Van egy másik oka is annak, hogy a humán vezetés napjainkban miért vált olyan döntővé a szervezetek számára. Az egyre gyorsabban fejlődő mesterséges intelligencia (AI) és a generatív AI (gen AI) megjelenésével a munkahelyeken egyre több rutinszerű és analitikus vezetői feladatot teljes mértékben vagy részben AI algoritmusok fognak kezelni, feltéve, hogy a szoftverek tovább fejlődnek. Innentől kezdve az lesz a meghatározó, hogy egy vezető mennyire képes emberi módon vezetni, embereihez kapcsolódni, őket inspirálni, célokat kitűzni nekik, mennyire tud odafigyelni emberei saját egyéniségeire, céljaira, képességeire. Az új AI korszakban az alkalmazottak már azt várják el a vezetőiktől, hogy fejlesszék őket, osszák meg tapasztalataikat, törődjenek velük, gyakoroljanak empátiát, legyenek hitelesen elkötelezettek, és bölcsen vezessenek.

A legjobb vállalatok az AI analitikai előnyeit kiváló emberi készségekkel rendelkező vezetőkkel kombinálják, hogy új magasságokba emeljék a szervezeteiket. Az AI kétféle előnyt kínálhat. Egyrészt az analitikai és technikai feladatok támogatásával vagy helyettesítésével több időt szabadíthat fel a vezetők számára, hogy az emberi vezetésre koncentráljanak. Másrészt az AI analitikai és eredményorientált betekintést nyújthat az emberi, hard skill-központú vezetés hatékonyságáról, állandó visszajelzést adva a vezetőknek vezetési stílusuk hatékonyságáról.

A szerzők idézik a McKinsey Global Institute egy tanulmányát, amely 15 ország 1800 nagyvállalatát vizsgálta különböző ágazatokban, megállapította, hogy azok a vállalatok, amelyek a pénzügyi teljesítmény mellett a humán tőkefejlesztésre is fókuszáltak, körülbelül 1,5-szer nagyobb valószínűséggel maradtak idővel magas teljesítményűek, mint az átlagos vállalatok, és körülbelül feleannyi volt a bevétel-ingadozásuk. Valójában, amikor a COVID-19 járvány kitört, ezek a cégek fenntartották a nyereségességüket, és kétszer olyan gyorsan növelték a bevételeiket, mint azok a cégek, amelyek elsősorban a pénzügyi teljesítményre összpontosítottak.

A belső és külső világ hasonló fontossággal bír

Az önismereti tanulás, a növekedés és az ön-újratervezés az introspekcióval kezdődik. A vezetőknek először a saját belső világukat kell megvizsgálniuk, és le kell küzdeniük saját akadályaikat és elfogultságaikat. Mi az, amit valóban el akarnak érni? Milyen viselkedést akarnak példamutatásként megjeleníteni? Milyen feltételezéseik, hiedelmeik vannak – beleértve önmagukkal kapcsolatban is –, amelyek akadályozzák őket? Ez az introspekció arra készteti a vezetőket, hogy objektívebben tudjanak értékelni helyzeteket, és értő figyelemmel tudjanak fordulni a stakeholderek és csapattagjaik felé. Ez a fajta introspekciós képesség a coaching folyamatokban is nagyon hasznos, és meggyorsítja a fejlődést. 

Amint egy ilyen fajta belső munka megtörténik, a vezetők nemcsak hatékonyabban tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő követelményekkel, a változó környezettel, körülményekkel, hanem képesek lesznek kihozni az egyénekben, a csapatokban és a rendszerekben rejlő potenciált.

A cikk szerzőinek legfőbb célja, hogy ösztönözzék a vezérigazgatókat és más vezetőket, hogy egészítsék ki vezetői képességeiket ebben az új szellemiségben, és váljanak „belülről kifelé” vezetővé, vagyis váltsanak át egy olyan újtípusú vezetői működésre, amelyben az önismeret és önreflexió fontos szerepet kap.

2024. 09. 17. Maros Anikó

¹ The ‘inside out’ leadership journey: How personal growth creates the path to success (June 17, 2024) By Dana Maor, Hans-Werner Kaas, Kurt Strovink, and Ramesh Srinivasan

Uncategorized

A Beneford is részt vesz az EmpowerHer 2024 eseményen!

Örömmel jelentjük be, hogy a Beneford is képviselteti magát a 2024. szeptember 27-én megrendezésre kerülő EmpowerHer eseményen, amely a tavalyi évhez hasonlóan izgalmas és inspiráló programokkal várja a résztvevőket.

Kerekasztal-beszélgetések a középpontban

Az EmpowerHer esemény keretében idén is több kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, ahol szakértők osztják meg gondolataikat különböző, aktuális témákban. Ezek közül most egyet szeretnénk kiemelni, amelyen a Beneford is képviselteti magát.

A beszélgetés témája: „Bátran félni, jelen lenni, tudatosan dönteni”, amely azt vizsgálja, hogyan tudunk a gyorsan változó világban jelen lenni, megélni a pillanatot és tudatos döntéseket hozni. A kerekasztalnál olyan meghívott vendégek válaszolnak a moderátor kérdéseire, akik saját területük kiváló ismerői.

A kerekasztal egyik résztvevője a Beneford szakértője, Weinhardt Renáta, szervezetfejlesztő tanácsadó, aki olyan inspiráló nőkkel ül egy asztalhoz, mint Illés Fanni paraolimpikon és Szente Mónika longevity mentor. A beszélgetést Simon Kata mentálhigiénés szakember moderálja. Közösen osztják meg tapasztalataikat arról, hogyan élik meg döntéseiket és hogyan kezelik a változó világ kihívásait.

Belső iránytű – Önismereti program női vezetőknek

A Beneford a kerekasztal-beszélgetés mellett egy különleges workshopot is kínál az esemény résztvevőinek. Weinhardt Renáta és Maros Anikó vezetik a  “Belső iránytű önismereti program női vezetőknek” című programot, amelyet kifejezetten női vezetők számára fejlesztettek ki. A program célja, hogy segítsen a résztvevőknek közelebb kerülni szabad, tudatos és önazonos énjükhöz.

A workshop során a résztvevők megismerhetik, hogyan építhetik fel saját erejüket, és hogyan hozhatnak tudatos, felelős döntéseket, amelyekkel nemcsak a félelmeiket, hanem az előttük álló kihívásokat is hatékonyan kezelhetik. Renáta és Anikó közgazdászi és vezetői tapasztalatukra építve olyan módszereket adnak át, amelyek hozzájárulnak a kiteljesedett élethez – mind a magánéletben, mind a munkahelyen.

Jegyvásárlási információk és kedvezmény

Örömmel jelentjük, hogy a jegyvásárlás is elindult és jelenleg még early bird áron lehet jegyet vásárolni az eseményre. Partnereink és követőink számára pedig további kedvezményt kínálunk: használjátok az EmpowerHER15 kuponkódot, amellyel 15% kedvezményt érvényesíthettek bármelyik jegyárból! 

Jegyvásárlás itt: EmpowerHer Balaton 2024

Beneford programajánlók

Beneford programajánló, 2021 május

A Benefordnál hiszünk az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben és igyekszünk folyton képezni magunkat. Szeretnénk minden hónapban összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, képzéseket, előadásokat amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

Május 7.

A toborzás elmúlt 25 éve

Grafton Recruitment Hungária

https://fb.me/e/H5bOjLkr

Május 11.

Visszajelzésből erőforrás: fejlesztő értékelés megoldásfókusszal

DFT Hungária

https://www.facebook.com/events/304364314536247

Május 11.

Adaptív pszichológia – a változás lélektana

Pszinapszis

esemény hamarosan

Május 12.

TA-meetup: Sorminták változása – Szervezetek a corona-krízis után

SzervezetiTA: Tranzakcióanalízis, képzés és szupervízió

https://fb.me/e/2pVHP5u4S

Május 13.

A bizonytalanság pszichológiája – Online kerekasztal – beszélgetés

ELTE

https://fb.me/e/B3dEIa06

Május 19.

Munkaerőpiac, életpályák átalakulása a XX. sz.-tól a XXI. század irányába

SZMT

https://fb.me/e/1I6kfdMdb

Május 29.

Én és a coping: Megküzdés és szupervízó – Online konferencia

Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága

https://fb.me/e/1vzvkqj3O

Beneford programajánlók

Beneford programajánló 2021 április

A Benefordnál hiszünk az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben és igyekszünk folyton képezni magunkat. Szeretnénk minden hónapban összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, képzéseket, előadásokat amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

Április 7.

Előfeltevések és meggyőződések a megoldásfókuszú munkában / Megoldásközpontú Egyesület

https://fb.me/e/89kdglT2e

Április 12.

Szabadulás a körülmények fogságából – a kiégés pszichológiája / Be Smart Klub

https://fb.me/e/jfgfNM4yn

Április 14

Investment, Wealth and Savings (IWS) Konferencia 2021

https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/online-penzugy/investment-wealth-and-savings-iws-2021/1154/attekintes

Április 21.

Agilitás és Design Thinking a HR-ben / EdUcate

https://fb.me/e/d0gcwsxzL

Április 22.

Integratív teamcoachképzés / Coachingcentrum

https://fb.me/e/d1oNYQYT2

Április 29

MIRO online platform használata trénereknek, facilitátoroknak, coachoknak, tanácsadóknak / Trénerek Iskolája

https://fb.me/e/2b86RslFL

Beneford programajánlók

Beneford programajánló 2021 március

A Benefordnál hiszünk az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben és igyekszünk folyton képezni magunkat. Szeretnénk minden hónapban összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, képzéseket, előadásokat amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

Március 19. Kommunikációs technikák az online segítő munkában tanfolyam. (Stréda Eszter)

https://www.facebook.com/events/887120388738436

Március 23. Wellbeing Online Konferencia. (Wellbeing Szövetség)

Március 23. SZOKNYA ÉS NADRÁG – Szerepek a vezetésben // Online kerekasztal és interaktív közös gondolkodás (ODInspire Group)

https://www.facebook.com/events/532332441084486/

Március 25. Új helyzetek, szerepek, kompetenciák – Vezetőfejlesztési trendek, a vezetők és HR Business partnerek fejlesztési, támogatási lehetőségei (HSZOSZ / Milton Friedman Egyetem)

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdDG_Rg78O8V6eNzhOYaqdgXVAs9-iaAofo8BW4H24Z-Ahn9g/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0&gxids=7628&fbclid=IwAR2OkNgGiRtEIen1fe5drITIEYHEUhkT62fMRQ5xLyo7CX-ccfPfFyC8-ZY

Március 26. Az én utam online fesztivál/konferencia. (Eredményes Vezetés)

https://eredmenyesvezetes.hu/az-en-utam/?fbclid=IwAR3WQN_z4UyDMQfpkJ8fCzAOFrSfCUKCuvgY4Auzr3jgPmSin7j1sNNiNrE

Március 31. Jövő- és Trendfigyelő program: Családi vállalkozások megküzdési stratégiái Covid járvány idején

https://www.facebook.com/events/207841370791486/

Április 13-14. recruITECH Konferencia – minden, ami toborzás és technológia

https://recruitech.hu/?gclid=Cj0KCQiAnKeCBhDPARIsAFDTLTIMyJ94C5B6QaGCw-2TyHYoFsBYu41341Kp7qBrzmDh8DN6Mh7XvrQaAojQEALw_wcB

Uncategorized

Beneford programajánló, 2021 január – február

A Benefordnál hiszünk az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben és igyekszünk folyton képezni magunkat. Szeretnénk minden hónapban összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, képzéseket, előadásokat amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

Ebben a bejegyzésben januári, valamint olyan februári programokat foglaltunk össze, amelyekre nemsokára lehet regisztrálni.

Január 21. 15:00 órától február 20. 23:00 óráig.

Coach Eszköz & Könyv Díj 2020 szavazás

Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScUJ-q4CgOSMNG3KdpNZmGwHVd2XtpO3XtwlcPhTBj7jQM8fQ/viewform?fbzx=789031461418047554

Január 27.

Munkahelyi egészségfejlesztés workshop

Stressz-M

https://www.stressz-m.hu/event-details/munkahelyi-egeszsegfejlesztesi-terv-workshop-i-2021-januar-27?fbclid=IwAR2n_Bc724u4Ada8OPM2YaRyqxPla-p_Zju8sGShAaH3FvUyXOsUzeuIK3I

Január 28.

Legyen 10x több megfelelő JELÖLTED álláshirdetéseidre!

OnlineToborzás.hu

https://www.facebook.com/events/2811247695780178

Január 28.

Szervezeti hatékonyság, teljesítmény menedzsment, ösztönzés, motiváció 2021 évi trendjei Online Konferencia

Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) és Milton Friedman Egyetem (MFE)

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSemYymeMvmhl_Z3No2EcpFH-4AXLiQkc2HShD_5kRi6QvzCXA/viewform?vc=0&c=0&w=1&flr=0&fbclid=IwAR1NS4zDrnp4PE2sVuccWoOpQ7OlslsyUHxeEykQCBYsYdv9ANIMaZxb_Pw

Február 2.

SZMT OD irányzatok: Szervezetfejlesztés és design pandémia idején

Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SZMT)

https://www.facebook.com/events/768545787344521

Február 25.

HR BRAND(em) konferencia | A vezető csapatcoachingja

https://www.facebook.com/events/2508175709427185

Február 25., március 2., március 4.

Livingfest – Rólad Szól. Szakemberek és kliensek első találkozója.

Livingroom+

https://livingroom.ittvagyok.org/livingfestpro.html?fbclid=IwAR0GsWnc781UKtuJQcpYOaZ1gOHfMINl4djs9f5ws8w_dpZIqCXRurwxHe8

Beneford cikkek, Beneford programajánlók

Beneford programajánló, 2020 november

A Benefordnál hiszünk az élethosszig tartó tanulásban és fejlődésben és igyekszünk folyton képezni magunkat. Szeretnénk minden hónap elején összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, képzéseket, előadásokat amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

Nov. 05. Üzleti kilátások – 2020. PP Konferencia

https://ppkonferencia.hu/konferenciakozpont/masodik-hullamos-uzleti-kilatasok/

Nov. 05. Témaestek: Elég jónak lenni. Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága

https://szmt-hu40.webnode.hu/temaestek-2020-november-5/?fbclid=IwAR0tgwknYZBZsF5T_lfEWm-mvzlmHSE2ickLTc9Z80HmNy4yiDN0u8dLXYo

Nov. 05. Mennyit tanulunk a válsághelyzetekből? Avagy a pandémia kezdeti hatása a munkaerő-piacra.

https://www.facebook.com/events/385186552887298

Nov. 7-8. Asszertív Kommunikáció Tréning

https://www.facebook.com/events/1143718292689318/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%7D

Nov. 11. Szociális Munka Napi Konferencia 2020

https://www.facebook.com/events/313788926320764/?acontext=%7B%22source%22%3A2%2C%22source_dashboard_filter%22%3A%22discovery%22%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22discover_filter_list%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A%7B%5C%22dashboard_filter%5C%22%3A%5C%22discovery%5C%22%7D%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

Nov. 12. KKV mentő hitelek és pályázatok. PP Konferencia

https://ppkonferencia.hu/konferenciakozpont/kkv-mento-hitelek-palyazatok-kozep-dunantul-regio/

Nov. 14. TEDxLibertyBridgeWomen 2020: Szabadság? Másképp.

https://www.facebook.com/events/337308943958078

Nov. 19. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2020. PP Konferencia

https://ppkonferencia.hu/fenntarthatosagi-csucs-2020/

Nov. 23. Tanulságos bukásaink. Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága

https://szmt-hu40.webnode.hu/tanulsagos-bukasaink-2020-november-23/

Nov. 28. Személyiségzavarok: A nárcisztikus személyiségzavar – Online képzés – Annomentál

https://www.facebook.com/events/2771946633066747/?acontext=%7B%22source%22%3A2%2C%22source_dashboard_filter%22%3A%22discovery%22%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22discover_filter_list%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A%7B%5C%22dashboard_filter%5C%22%3A%5C%22discovery%5C%22%7D%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

Nov. 30. Mérő László – A vágy logikája web-streaming

https://www.facebook.com/events/166286898025056/?acontext=%7B%22source%22%3A2%2C%22source_dashboard_filter%22%3A%22discovery%22%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22discover_filter_list%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A%7B%5C%22dashboard_filter%5C%22%3A%5C%22discovery%5C%22%7D%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

Beneford programajánlók

Beneford programajánló, október 2020

Szeretnénk minden hónap elején összegyűjteni olyan közelgő eseményeket, amelyek érdekesek lehetnek szervezetfejlesztéssel, HR-rel, csapatépítéssel, employer brandinggal, coachinggal, munkapszichológiával foglalkozó kollégák és ezen területek iránt érdeklődők számára.

UP academy Bootcamp – NYÍLT NAP a Fiatal Vállalkozók Iskolájában

https://www.facebook.com/events/350753319409634?acontext=%7B%22source%22%3A2%2C%22source_dashboard_filter%22%3A%22discovery%22%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22discover_filter_list%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A%7B%5C%22dashboard_filter%5C%22%3A%5C%22discovery%5C%22%7D%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

X. Corporate Coaching Konferencia

http://www.coachok.hu/corporate?fbclid=IwAR0ZK8OjM-LJ9lkmfEeiYivZAVQNHb3ZxRokjQtOGVu6s3SZcgD7pvUuytQ

Restart Konferencia (az esemény áthelyezve 2021 első felére)

https://www.facebook.com/events/239825340714226/?acontext=%7B%22source%22%3A2%2C%22source_dashboard_filter%22%3A%22discovery%22%2C%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22discover_filter_list%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22surface%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A%7B%5C%22dashboard_filter%5C%22%3A%5C%22discovery%5C%22%7D%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

HR Fest – mivel november elején kerül megrendezésre, így októberi ajánlónkba kerül.

https://www.facebook.com/events/2042128402583956/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%7D

Hogyan bánjunk jól magunkkal és másokkal? Orvos-Tóth Noémi, Tisza Kata és Pál Feri

https://www.facebook.com/events/2823208051024178

Szolidáris kultúra – szolidáris gazdaság? Kerekasztal-beszélgetés

https://www.facebook.com/events/363632074791458

Open coaching Day Budapest 2020

https://www.facebook.com/events/334284371050924/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%7D

Beneford cikkek

Feltérképezett értékek, avagy mit tud a motivációs térképezés

A térkép által a láthatatlan ér­zelmi hajtóerők láthatóvá vál­nak, az egyének, a menedzse­rek és a szervezetek képes­sé válnak arra, hogy különböző jutalmazó stratégiák bevezeté­sével növeljék a motivációt.

MAXIMÁLIS ENERGIA

 A motiváció valójában energia: ez adja az üzemanyagot ahhoz, hogy megtegyük, amit szeretnénk. Motiváció nélkül nem valószínű, hogy elindulunk utun­kon, céljaink felé, és még kevésbé va­lószínű, hogy megfelelően és hatéko­nyan használjuk ki tudásunkat és kész­ségeinket. Röviden szólva a motivá­ció annak a járműnek az üzemanya­ga, amit teljesítménynek hívunk. Te­hát, ha tudjuk, mi motivál bennünket, és hogyan jutalmazzuk – vagy töltsük fel – motivátorainkat, képesek leszünk megemelni energiaszintünket és pro­duktivitásunkat, javítani teljesítmé­nyünket, és általában véve is sokkal elégedettebben élni.

A motivációs térkép leírhatóvá, mér­hetővé és monitorozhatóvá teszi a mo­tivációt. Lehetővé teszi, hogy a látha­tatlan érzelmi hajtóerők láthatóvá vál­janak. A térkép által az egyének, a me­nedzserek és a szervezetek képessé vál­nak arra, hogy kezeljék ezt a kulcsfon­tosságú kérdést, vagyis különböző ju­talmazó stratégiák bevezetésével növel­jék a motivációt.

A motivációs térkép egyfajta megértési módja annak, hogy az emberek energi­ája hova folyik, azaz mennyire motivál­tak. A munkahelyeken a dolgozók mo­tivációja nem mindig magas, gyakran nem elég. A motiváció az az indok, ami miatt dolgozni megyünk: amiért dol­gozunk, és amit keresünk a munkában. hogy egy cég tudja-e ezt kamatoztatni, azaz lehet-e egyszerre a vállalat és a dolgozó is sikeres.

A motivációs kérdőív negyvenöt, né­ha akár egymásnak ellentmondónak tűnő kérdésből áll, a válaszok alapján sor­rendbe teszi a módszer által megjelölt kilenc motivátort, és így pontos képet lehet alkotni arról, hogy mi motiválja, és mi nem motiválja az embert. Eb­ből már a dolgozó is tudja, mi a fon­tos neki, hogy amit csinál, az megfe­lel-e a motivációinak, és ha nem, ak­kor mit érdemes tennie. A cégnek, a mene­dzsernek pedig nincs más dolga, mint időről időre feltérképezni a motivációt, és gondoskodni arról, hogy az magas szinten legyen. A motivációs térkép azt is megválaszolja, hogy a motiváci­ók mennyire vannak kielégítve a jelen­legi munkájában.

CSAPATBAN AZ ERŐ

Motivációs térkép nemcsak egyének­re készíthető, hanem csapatok motivá­lására is felhasználható. A csapatok esetében egyre fontosabb, hogy a kü­lönféle motivációjú egyének a megfe­lelő arányban szerepeljenek, mert egy csapatban le­hetnek konfliktusok, például: az »Al­kotó« újítani akar, néha bármi áron, a »Megőrző« semmilyen kockázatot nem akar vállalni. Tehát úgy kellene a céget növelniük, hogy közben folya­matosan küzdeni fognak egymással. Ezért fontos, hogy megértsék, hogy mind a kettejükre szüksége van a cég­nek, mert miközben az egyikük folya­matosan fut előre, addig a másik vi­gyáz, hogy a cég is működőképes ma­radjon. Így képesen lesznek értelme­sen beszélni és egyetértésre jutni.”

A motivációs térkép mindemellett hatásos eszköze lehet a munkaerő-megtartásnak is. Egy cégtulajdonos megemlítette, hogy az idén már a má­sodik jó mérnöke ment el tőlük más­hova magasabb fizetésért, a motivációs térképük használatával azonban kide­rült, hogy nem a munkabér, hanem az értelmes munka, a szabadság, amivel végezhetik a dolgukat, és a folyamatos tanulás, szakmaiság fejlesztése a leg­fontosabb a vállalatnál dolgozó mérnö­köknek. Ez átütő »aha-élmény« volt a tulaj­donos számára, és sokat segített neki megtalálni a közös hangot alkalmazottaival.

Írta: Sarkadi Judit, motivációs tanácsadó

https://www.motivationalmaps.com/Practitioners.aspx

1 2